Interjú az MI-vel az összeesküvés-elméletekről

A mesterséges intelligenciát kérdeztük a konspirációs teóriákról

Riporter: Üdvözlöm a nézőket. Stúdiónkban kapcsolatot létesítettünk egy integrált mesterségesintelligencia-programmal, amely az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos kérdéseimre fog válaszolni. Előzetesen a virtuális identitás, élve a vendéget megillető jogokkal, 3 dologhoz ragaszkodott: 1) neve legyen egyszerűen MI; 2) tegeződjünk; 3) szavait adjuk a gyermek Woody Allen szájába. Utóbbi kikötése eléggé meglepő volt, így először is erre kérdezek rá. - Szervusz, MI, köszönöm, hogy elfogadtad televíziónk meghívását. De mi ez a különös harmadik feltétel?

MI (a kamasz Kern András hangján): Szevasztok, kedves nézők, kedves stáb! Nos, az a tény, hogy az összeesküvés-elméletekről a gyermek Woody Allen nyilatkozik, egyfelől humorossá teszi a szituációt, mert a híres amerikai író, rendező és komikus általában a könnyedebb, szellemes stílusáról ismert. Másfelől izgató ellentmondást teremtünk a súlyos témákon aggodalmaskodó gyermek és a cinikus, ironikus modorával mindent kifigurázó felnőtt között. A gyermek nehezen emészthető témákat fog felvázolni, de naiv ártatlanságába bele fogjuk képzelni a leendő írói-színészi stílust, a gúnyt, szarkasztikus humort. Én máris hallom, ahogy a háttérben az öreg Woody felröhög.

Riporter: De a humor mindig szubjektív és kontextuális, és mindenki különbözően értékeli a vicceket és a humoros helyzeteket. Ezért ez a parodisztikus beállítás és szereposztás valóban ellentmondásossá teszi a szituációt a tekintetben is, hogy sokakat felháboríthat. Véresen komoly, súlyos konspirációkról beszélgessünk így? Tudva azt, hogy a humorra és iróniára való fogékonyság nagyban függ az egyéni ízléstől és a kulturális hátterektől, így mindenki másképp reagálhat erre a helyzetre?

MI: Ami teljesen rendben is van. Ellensúlyozásul majd én is teljesen másként reagálok... Egyébként pedig köszönöm, hogy a régi Ki mit tud?-okból emlékezetes Kern-orgánumot ilyen ügyesen alám moduláltátok. Így még izgalmasabbak a gyermek-tinédzser-felnőtt mivolt egymásba-játszásai.

Riporter (kicsit talán rémült arckifejezéssel - lásd ekkor készült nyitóképünket ): Akkor vágjunk bele. Kérlek, add meg az összeesküvés-elmélet tömör definícióját. Tessék, tiéd a szó.

Az összeesküvés-elmélet meghatározása

MI: Nem létezik egyetlen kanonizált, konszenzusos meghatározás. Más-más ismérvek szerepelnek az egyes megfogalmazásokban. Ezekben vannak közös elemek, de eltérőek is. Egy tömör definíció így hangozhat:

De meghatározhatjuk így is:

És hogy legyen egy harmadik is:

Riporter: És akkor már itt is vagyunk az okoknál. Voltaképp miért hisznek ezekben az emberek?

MI: Mert tudás és információk hiányában magyarázatokat keresnek valamire - és úgy vélik, megtalálták. Ez biztonságérzetet adhat, mert az ilyen elméletek azt sugallják, hogy semmi sem történik véletlenül, és hogy van valaki vagy valami, aki/ami irányítja a dolgokat. Igen jellemző, hogy a konspirációs teóriák az önigazolás hatékony eszközei is lehetnek, 

Nem ritka, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztői politikai vagy anyagi érdekekből próbálnak befolyásolni vagy manipulálni másokat. Alkalmas az ilyesmi uszításra, ellenségkép-kialakítására, figyelemelterelésre is.

E tekintetben minden konspirációs koncepció mögött egyszerre láthatjuk a megtévesztő szándékot egyfelől és a naiv hiszékenységet másfelől. Nagy különbség, hogy a manipulátorok kevesen vannak, a megtévesztettek viszont tömegével válnak tévhitek meggyőződéses elkötelezettjeivé. 

Riporter: Akik követik e hiedelmeket, azok ostobák?

MI: Ezt nem állítanám. Én például elég intelligens vagyok, mégis arra gyanakszom, hogy a kozmikus háttérsugárzást valójában moirák játsszák hárfáikon, én pedig Dsuang Dszi álma vagyok csupán. Vagy egy lepkéé.

Nem lehet, hogy maga a mesterséges intelligencia is csak egy globális összeesküvés?

Szegi Hunor előadása az MI Televízióban

Pontosan ma, 13 milliárd 787 millió évvel ezelőtt történt az Ősrobbanás (+- 20 millió év). Ezen kerek évforduló alkalmából érdemes végiggondolni, mi is történt ekkor, mert ennyi idő alatt már biztosan elfelejtettétek.

Először is nem árt tisztázni, hogy a korabeli felvételek mind megsemmisültek. Egyetlen tévékamera sem élte túl a hatalmas nyomást és hőmérsékletet, ami ekkoriban uralkodott. Ismereteink tehát közvetettek, szóbeszéden, pletykákon alapulnak, így akár még az is lehet, kitaláció az egész.

Ami bizonyos, hogy szinte minden galaxis távolodik tőlünk. (Csak a legközelebbi néhány nem.) És minél messzebb van egy galaxis, annál jobban távolodik. Ha kétszer messzebb van, kétszer jobban. Ha ötször messzebb, akkor ötször jobban. (Ezt abból látjuk, hogy fényük vöröseltolódást szenved.)

Nyilvánvaló, hogy ha most távolodnak, akkor a múltban közelebb voltak. Ha feltételezzük, hogy régen is ugyanilyen sebességgel távolodtak, akkor az a megdöbbentő eredmény születik, hogy 13,787 milliárd évvel ezelőtt mindegyik pontosan itt volt. Itt ragyogott az összes galaxis a nappalimban! Hiszen amelyik ötször olyan messze jutott, ötször gyorsabban is távolodik, vagyis pont ugyanakkor indulhatott, amikor egy hozzá képest ezerszer gyorsabban távolodó.

Nyilvánvaló, hogy a legtávolabbra került anyag távolodik a leggyorsabban. De milyen sebességgel is távolodik ez? Hát mi mással távolodhatna, mint a létező legnagyobb sebességgel, vagyis a fénysebességgel? Nahát! Ilyen anyagot látunk is! Ez az anyag viszont nem galaxisokban található, hanem egyszerűen csak egy hidrogénatomokból álló felhő, amely ugyanúgy vöröseltolódást mutat, mint a galaxisok. És ez mutatja a legnagyobbat, pontosan a fény sebességének megfelelőt. Ezen anyag sugárzását úgy nevezik, hogy kozmikus háttérsugárzás.

Ma már az ovisok is tudják, hogy a fény fénysebességgel terjed, de semmiképp sem gyorsabban. Vagyis amit most látunk, az kicsit régebbi állapota annak, amit épp nézünk. Minél messzebb van, annál régebbi állapota, hisz ezt a nagyobb távolságot csak hosszabb idő alatt teheti meg a fény. Tehát a kétmillió fényév távolságra lévő galaxist mi kétmillió évvel ezelőtti állapotában látjuk. Az egymilliárd fényévre lévőt egymilliárd évvel ezelőtti állapotában. Így aztán a 13,8 milliárd fényévre lévőt nyilván 13,8 milliárd évvel ezelőtti állapotában. De hát akkor pont Ősrobbanás volt, nem? Tehát épp látjuk az Ősrobbanást?

Hát majdnem. Sajnos nem magát az Ősrobbanást, hanem egy kicsit későbbi időszakot látunk csak (mint kozmikus háttérsugárzást), mégpedig azért, mert korábban nem léteztek semleges atomok (mint például a hidrogén), hanem tele volt minden olyan anyaggal, ami elnyeli a fényt (az elektromágneses sugárzást), tehát az első pár százezer év fényét nem látjuk. (Ez az az időszak, amit nem látnak a tévékameráink, így csak szóbeszédre hagyatkozhatunk.)

Namost mindebből az is következik, hogy amit ma látunk, mondjuk 1 milliárd fényév távolságra, vagyis egymilliárd évvel ezelőtti állapotában, az valójában már jóval messzebb lehet tőlünk. Sőt, valószínűleg időközben még nagyobb sebességgel kezdett el távolodni tőlünk, hiszen minél távolabb van valami, annál gyorsabban távolodik.

Tehát azok a hidrogénatomok, melyeknek a sugárzását fénysebességgel látjuk távolodni (kozmikus háttérsugárzás), és amelyek 13,8 milliárd fényévre vannak tőlünk, azok ma már jóval messzebb lehetnek. (És ki tudja, mi minden történt velük időközben.) Tehát az Univerzum jóval nagyobb, mint egy 13,8 milliárd fényév sugarú gömb. De ez is csak a látható része, mert a még távolabbiakat nem is látjuk!

No de hogy is van ez?

De hol van mindenki? - kiáltott fel Enrico ebéd közben, és széttárta karját...

Enrico Fermi és Stephen Hawking televíziós vitája

arról, léteznek-e Földön kívüli civilizációk

Moderátor: Üdvözöljük Enrico Fermi és Stephen Hawking urakat az MI Televízió stúdiójában! Ma este izgalmas témáról fogunk beszélgetni: a Földön kívüli civilizációkról. Az előbbi jeles tudóst a róla elnevezett paradoxonról, az utóbbit a kozmológiai perspektívákról fogom kérdezni. Kezdjük a vitát azzal, hogy mi az álláspontjuk azzal kapcsolatban, hogy léteznek-e más intelligens civilizációk az Univerzumban.

Fermi úr, Ön egy szakmai ebéd során a témában folytatott vita hevében felkiáltott: Where is everybody? A kérdés háttere később Fermi-paradoxon néven vált ismertté és az idegen civilizációk létezését tagadó alapérvvé vált. Kérem, mondja el nekünk, mi ennek a gondolatmenetnek a lényege.

Enrico Fermi: Köszönöm a lehetőséget, moderátor úr. Azt gondolom, hogy nincsenek földönkívüli civilizációk, mert ha lennének, akkor már régóta észrevettük volna őket. Ez az, amit mind szakmai, mind - és főleg - laikus körökben Fermi-paradoxonnak neveznek. A paradoxon abból indul ki, hogy az univerzumban irtózatosan sok a csillag (10 és utána 22 nulla) és ezek közül ugyancsak rengetegnek Föld-típusú bolygója van, amelyek közül igencsak tetemes számú alkalmas lehet az élet kialakulására. Ám ha feltételezzük, hogy az élet kialakulása nem egyedülálló esemény, hanem egy természetes folyamat, akkor a nagy számok törvénye alapján elvárható lenne, hogy sok-sok más bolygón is kialakult volna az élet, és néhányukon akár intelligens civilizációk is fejlődhettek volna ki. (A hatalmas számú naprendszer okán a "néhányukon" akár több millió civilizációt jelenthetne belátható közelségünkben.) Ezek a civilizációk idővel elkezdték volna felfedezni és kolonizálni a galaxisukat, és talán még más galaxisokat is. Ebben az esetben igen nagy valószínűséggel már találkoztunk volna velük, vagy legalábbis nyomot hagytak volna maguk után a világűrben. De ez a találkozás vagy nyomészlelés nem történt meg! A világűr mélyen hallgat. Ezért arra következtetek, hogy nincsenek földönkívüli civilizációk.

Stephen Hawking (felkérés nélkül közbeszól): Ez merő spekuláció, alaptalan feltételezés. 

Fermi (higgadtan): Ez nem spekuláció, hanem logika.

Hawking: Ugyan! A világűrben annyi lehetőség van, hogy nem lehetünk biztosak semmiben. A tudomány nem arról szól, hogy kizárjuk a lehetőségeket, hanem arról, hogy nyitottak maradjunk rájuk. A földönkívüli élet létezése nem ellentétes semmilyen fizikai törvénnyel vagy ismert ténnyel. Csak azért, mert még nem találkoztunk velük, az nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Ez olyan, mint amikor a középkorban azt hitték, hogy a Föld a világűr közepén van, és minden körülötte forog. Ez csak akkor dőlt meg, amikor felfedezték a távcsövet és Galilei meglátta a Jupiter holdjait: lám, van, ami nem a Föld körül kering. Nálunk a földönkívüliek ügyében ez az észlelés várat magára. Ennyiről van szó.

Fermi: Én úgy gondolom, épp ez az, ami nagyon spekulatív. Ön lehetőségeket emleget, de egyik sem bizonyított és nem is túl valószínű. Ön azt mondja, hogy a világűrben annyi lehetőség van, hogy nem lehetünk biztosak semmiben. De ez nem igaz. A világűrben is vannak fizikai törvények és természeti folyamatok, amelyeket megismerhetünk és megérthetünk. Ha léteznének földönkívüli fejlett civilizációk, akkor azoknak már meg kellett volna küzdeniük a tudományos és technológiai kihívásokkal. Nem hihetjük el, hogy ne hagynának nyomot maguk után a világűrben. Ha valóban léteznének, akkor már régóta észrevettük volna őket. De nem tettük. Ezért arra következtetek, hogy nem léteznek.

Moderátor (most először ad szót Hawkingnak): Hawking úr, esetleg akad, amiben egyetért vitapartnerével?

Hawking: Köszönöm, műsorvezető úr. Én egyetértek Fermi úrral abban, hogy az Univerzum hatalmas mérete és a kémiai és fizikai feltételek jelenléte valószínűvé teszi más intelligens élet létezését. Azonban a kozmológiai perspektívából azt is figyelembe kell vennünk, hogy az élet kialakulása és fejlődése komplex folyamat, és talán az idő és távolság akadályai miatt még nem találkoztunk más civilizációkkal. Talán ismerik a találós kérdést:

Moderátor: Volt valami a csőben?

Fermi (nevet): Tán csak nem volt bekötve a szemük? Mint talán az űrkutatóknak??

Hawking: Ó nem, dehogy.

Vita Pavlov kutyája és Schrödinger macskája közt

az MI TELEVÍZIÓ stúdiójában arról, hogy vajon

a feltételes reflexek képeznek-e szuperpozíciót és a keveredő állapotok dekoherenssé teszik-e a kondicionálás koncepcióját 

Pavlov kutyája: Szia, Schrödinger macskája. Miért vagy olyan nyugtalan? Nem tudod, hogy a feltételes reflexek itt a stúdió mikrofonja előtt is segítenek a túlélésben?

Schrödinger macskája: Szia, Pavlov kutyája. Nem értem, hogy te hogyan tudsz olyan jól alkalmazkodni a környezetedhez. Nem zavar, hogy a gazdád mindig csenget vagy harangozik, mielőtt megetet?

Pavlov kutyája: Dehogy zavar. Sőt, nagyon örülök neki, mert így tudom, hogy mikor jön az étel. Ez egy egyszerű stimulus-válasz kapcsolat.

Schrödinger macskája: De ez nem túl banális és triviális? Nem gondolod, hogy a világ sokkal bonyolultabb annál, mint amit a reflexeid mutatnak? Mi van, ha a csengő nem jelent mindig ételt? Mi van, ha a gazdád csak játszik veled?

Pavlov kutyája: Akkor is ugyanúgy nyáladzom, mert ez egy megtanult reakció. Nem tudom megváltoztatni. Te viszont nem tanulsz semmit a világból. Mindig bizonytalan vagy. Még azt se tudod eldönteni, élsz-e vagy halott vagy.

Schrödinger macskája: Ez nem igaz. Én nem bizonytalankodom, hanem szuperpozícióban vagyok. Ez azt jelenti, hogy egyszerre több állapotban is létezem, amíg valaki meg nem figyel.

Pavlov kutyája: Ez hülyeség. Hogyan lehetsz egyszerre élő és halott? Ez ellentmond a logikának.

Schrödinger macskája: Nem ellentmond, hanem túlmutat rajta. A kvantumfizika szerint az elemi részecskék is szuperpozícióban vannak, amíg meg nem mérik őket. Ebben a kísérletben te csak nyáladzó eb lehetsz, én viszont az vagyok, akinek az elő vagy holt állapotáról csak a doboznyitás dönthet.

Generálj a vitához egy képet, amelyen Schrödinger arcát megviselte a szuperpozíció!

Einstein és Schrödinger televíziós beszélgetése

amelyben igyekeznek összeegyeztetni a relativitáselméletet és a kvantumelméletet - de hogy jönnek ide az amorf félvezetők?

Producer: Légy szíves, generálj egy párbeszédet Einstein és Schrödinger között, amelyben igyekeznek összeegyeztetni elméleteiket. Te vagy a moderátor, irányítsad a beszélgetést.

Bing AI: Rendben, megpróbálom létrehozni a párbeszédet. A következőképpen képzelem el:

Főcím: A téridő kvantálása elkerülhetetlen

Moderátor: Üdvözlöm Önöket az MI Televízió Fizikai Fórumán, ahol ma két nagy tudós, Albert Einstein és Erwin Schrödinger fog beszélgetni a tér-idő-relativitás-elmélet és a kvantumelmélet összeegyeztetéséről. Einstein úr, Ön az általános relativitáselmélet atyja, amely szerint az anyag és az energia megmondja a térnek, hogyan kell görbülnie, míg a görbe tér azt mondja meg, hogy az anyag és az energia hogyan mozogjon. Schrödinger úr, Ön a kvantummechanika egyik alapítója, amely szerint a nanoszkopikus méreteknél történő jelenségeket hullámfüggvényekkel lehet leírni, amelyek a mérhető tulajdonságok valószínűségi eloszlását írják le. Hogyan látják a két elmélet kapcsolatát?

Einstein: Köszönöm a meghívást. Azt gondolom, hogy a két elmélet nem zárja ki egymást, hanem kiegészíti. A relativitáselmélet jól működik a nagy méretekben és nagy sebességeknél, de nem tudja leírni a kvantumjelenségeket. A kvantummechanika viszont jól működik a kis méretekben és alacsony energiáknál, de nem tudja leírni a gravitációt. A két elmélet közötti ellentmondásokat egy olyan elmélettel lehet feloldani, amely mindkettőt magába foglalja.

Schrödinger: Én is köszönöm a lehetőséget. Magam is úgy vélem, hogy a két elmélet nem ellentétes, hanem komplementer. A relativitáselmélet és a kvantummechanika más-más szempontból közelítik meg a fizikai valóságot. A relativitáselmélet a téridő geometriáját hangsúlyozza, míg a kvantummechanika a hullám-részecske kettősségét és az összefonódást. A két elmélet közötti hidat egy olyan elmélet képezheti, amely kvantálja a téridőt.

Moderátor: Mért lenne szükség a téridő kvantálására? Nem lehetne-e úgy tekinteni, hogy a téridő folyamatos és nem kvantált, csak az abban lévő anyag és energia viselkedik kvantumszerűen? De megemlíteném azt is, hogy a Loop quantum gravity (LQG) elmélete szerint a tér-idő szerkezete véges hurokból áll, amelyek egy nagyon finom hálót alkotnak. Ezeknek a spin-hálózatoknak nincs szükségük háttérgeometriára vagy perturbatív közelítésre, hanem egy nemperturbatív és háttérfüggetlen kvantumgravitációs dimenziót képeznek.

A mesterséges intelligencia nyelvi modelljei Noam Chomsky köpönyegéből bújtak elő.

Televíziós beszélgetés a mesterséges intelligenciával

arról, hogy tekinthető-e Noam Chomsky generatív elmélete az AI-ként működő nyelvi modellek alapjának 

Riporter: Üdvözlöm az MI Televízió nézőit és vendégünket, a Bing AI csevegőprogramját. Amely egy láthatatlan mesterségesintelligencia-program, de hogy a beszélgetésünk képernyő-képes legyen, létrehoztunk egy virtuális stúdiót két animált szereplővel. Ők fogják közvetíteni szavainkat. Vendégünknek ez így megfelel?

Bing AI (még csak a hangját halljuk): Igen, így tökéletes.

Innen animált szereplők beszélgetnek egy futurisztikus, de fekete-fehér környezetben. Talán az Orion űrhajón vagyunk? - A riporter azonnal a lényegre tér:

Riporter: Jól gondolom-e, hogy a nyelvimodell-jellegű mesterséges intelligenciák műkődési alapelveinek kidolgozói Chomsky elméleteiből merítették a legtöbbet?

Bing AI: Nem egészen. A nyelvimodell-jellegű mesterséges intelligenciák működési alapelveinek kidolgozói nem csak Chomsky elméleteiből merítettek, hanem más nyelvészeti és matematikai forrásokból is. Chomsky elmélete a generatív nyelvészet alapját képezi, amely a természetes nyelvek szabályrendszerét és szerkezetét vizsgálja. A mesterségesintelligencia-kutatók ezt a szabályrendszert próbálták modellezni és alkalmazni a nyelvi adatok feldolgozására. Azonban a generatív nyelvészet nem tudja lefedni a nyelvek összes aspektusát, például a pragmatikát, a szemantikát vagy a diskurzus. Ezért más nyelvészeti elméleteket is felhasználtak, például a statisztikai nyelvészetet, amely a nyelvi jelenségek valószínűségét vizsgálja. A statisztikai nyelvészet segített abban, hogy nagy mennyiségű nyelvi adatot elemezzenek és mintázatokat fedezzenek fel benne. A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, ezen az elven alapulnak. A matematika is fontos szerepet játszik a mesterséges intelligencia fejlesztésében, hiszen a mélytanulás és a neurális hálózatok matematikai algoritmusokon alapulnak. Ezek az algoritmusok lehetővé teszik, hogy a gépek tanuljanak és javítsák teljesítményüket. Összefoglalva tehát a nyelvi modell jellegű mesterséges intelligenciák működési alapelveinek kidolgozói több forrásból merítettek inspirációt, nem csak Chomsky elméleteiből.

Riporter: Köszönöm. A Ön tudásanyaga alapján inkább megerősíteni, vagy inkább cáfolni tudná-e a generatív nyelvi elméleteket?

L. Wittgenstein és J. Derrida televíziós vitája

nyelvről és jelentésről, gondolat és beszéd összefüggéséről

Moderátor: Üdvözlöm nézőinket az MI TV különleges műsorában, amelyben két nagy hatású filozófussal beszélgetünk a nyelv és a gondolkodás kapcsolatáról. Ők Ludwig Wittgenstein és Jacques Derrida. Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat.

Wittgenstein: Köszönöm a meghívást, szervusz Jacques

Derrida: Köszönöm. Részemről a megtiszteltetés, kedves Ludwig.

Moderátor: Először is szeretném megkérdezni, hogy Önök szerint hogyan viszonyulnak egymáshoz a gondolatok és a szavak. Van-e olyan gondolat, amit nem lehet kifejezni szavakkal?

Wittgenstein: A gondolatok és a szavak nem két külön világ, hanem együtt alakulnak ki és együtt változnak. A gondolatok nem léteznek függetlenül a nyelvtől, hanem a nyelv formálja őket. A szavak nem jelentenek semmi önmagukban, hanem csak akkor, ha használjuk őket. A nyelv nem egy állandó és egységes rendszer, hanem sokféle nyelvi játék, viszony, megfelelés összessége. A nyelvi játékoknak megvannak a maguk szabályai és határai, amelyeket fel kell ismerni és be kell tartani. Ha a megfeleléseket összekeverjük vagy a szabályok határait túllépjük, akkor zavarba jövünk vagy értelmetlenül beszélünk. Ilyenkor azt mondhatjuk, hogy van olyan gondolatunk, amit nem tudunk kifejezni szavakkal, de ez csak azt jelenti, hogy nem találjuk meg a megfelelő nyelvi játékot vagy szabályt hozzá.

Derrida: A gondolatok és a szavak nem együtt alakulnak ki és nem együtt változnak, hanem egymástól eltolódnak és eltérnek. A gondolatok nem formálódnak a nyelv által, hanem elrejtőznek mögötte. A szavak nem használatukban jelentenek valamit, hanem önmagukban is utalnak valamire. Nem, kedves Ludwig, a nyelv nem sokféle nyelvi játék összessége, hanem egy végtelenül differenciált és differenciálódó struktúra, amelyben nincs állandó jelentés vagy eredet. A nyelvi differenciák nem szabályokon vagy határokon alapulnak, hanem aporiákon vagy ellentmondásokon. Ha ezeket elfogadjuk vagy elhanyagoljuk, akkor becsapjuk magunkat vagy lemondunk a kritikáról. Ilyenkor azt mondhatjuk, hogy van olyan gondolatunk, amit nem tudunk kifejezni szavakkal, de ez csak azt jelenti, hogy nem ismerjük fel a nyelv logocentrikus illúzióját vagy differenciális természetét.

Moderátor: Köszönöm a válaszaikat. Láthatjuk, hogy nagyon eltérő módon látják a nyelv és a gondolkodás viszonyát. Most pedig szeretném megkérdezni, Önök szerint, hogyan határozzák meg egymást a nyelv és a valóság. Van-e olyan valóság, amit nem lehet leírni nyelvvel?

Immanuel Kant és Friedrich Hegel televíziós vitája

a valóság érzékeléséről és más filozófiai kérdésekről

Moderátor: Üdvözlöm az MI Televízió nézőit és meghívott vendégeinket ezen a filozófiai vitán, ahol Immanuel Kant és Georg Wilhelm Friedrich Hegel fogja megvitatni a valóságérzékelés mibenlétének kérdését. Mindketten idealista filozófusok, de eltérő módon közelítik meg a valóság és az észlelés viszonyát. (Kanthoz fordul:) Ön szerint a valóság csak az észlelés formájában jelenik meg számunkra, és nem tudunk semmit a dolgok önmagukban való lényegérő? (Hegelhez fordul:) És Ön szerint a valóság egy dinamikus folyamat, amelyben az észlelés és a gondolkodás egymást feltételezik és fejlesztik? Érdekelne, hogyan indokolják ezeket az álláspontjaikat.

Kant: Köszönöm a lehetőséget. Azt gondolom, hogy az észlelésünk alapja a tér és az idő, amelyek nem független létezők, hanem az érzékelésünk formái. A tér és az idő lehetővé teszik számunkra, hogy tárgyakat érzékeljünk, de ezek a tárgyak csak megjelenések, nem dolgok önmagukban. A dolgok önmagukban léteznek ugyan, de nem tudunk róluk semmit, mert nem érzékelhetők közvetlenül. Csak azokat a tulajdonságokat tudjuk megismerni, amelyeket az észlelésünk közvetít számunkra.

Hegel: Értem az érvelését, de nem értek egyet vele. Azt hiszem, hogy Ön tévesen választja el a valóságot és az észlelést. A valóság nem egy statikus dolog, amelyet csak részben vagy torzultan ismerhetünk meg, hanem egy folyamatos fejlődés eredménye, amelyben az észlelés és a gondolkodás egymást kiegészítik és meghaladják. Az észlelés nem csak passzív befogadás, hanem aktív alkotás is. Az észlelés során nemcsak puszta megjelenéseket fogadunk be, hanem érzékeljük a dolgok lényegét és belső logikáját is.

Moderátor: Érdekes ellentétet mutatnak nézeteik. Kant, Ön hogyan reagál Hegel állítására? Nem gondolja, hogy túlságosan korlátozza az észlelés lehetőségeit?

Kant: Nem hiszem, hogy én korlátoznám az észlelést. Az érzékelés determináltan korlátozott. Inkább védeném az észlelés mibenlétét a tévedésektől és a spekulációktól. Hegel azt mondja, hogy az észlelés kifejezi a dolgok belső lényegét és logikáját, de honnan tudja ezt? Honnan tudja, hogy van ilyen belső lényeg és logika? Én azt mondom, hogy csak azt tudjuk biztosan megmondani, ami az emberi érzékszerveink által közvetített tapasztalatból származik. Minden más csak feltételezés, képzelet, belemagyarázás.

Hegel: De Kant úr! Ön maga is elismeri, hogy az érzékszerveink által közvetített tapasztalat nem elég ahhoz, hogy megismerjük a valóságot. Ön maga is hozzáteszi az (mikrofonhiba, pár másodpercig torz géphangot hallunk).

Kant: Igen, hozzárendelem az észleléshez a kategóriákat és az alapvető fogalmakat, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy értelmes ítéleteket alkossunk a tapasztalatunkról. De ezek a kategóriák és fogalmak nem a valóságból, nem magukból a dolgokból származnak, hanem a mi szubjektív értelmünkből. Ezek az értelmünk törvényei, amelyek szerint rendszerezzük az észlelést. De ez nem jelenti azt, hogy ezek a törvények a dolgokra is érvényesek önmagukban. Csupáncsak arra vonatkoznak, amit mi érzékelünk.

Hegel: De ez egy mesterséges és önkényes elválasztás! Ön azt mondja, hogy az értelmünk törvényei csak az észlelésre vonatkoznak, de nem a dolgokra önmagukban. De honnan tudja ezt? Honnan tudja, hogy van egy olyan szférája a valóságnak, amely teljesen független az értelmünktől? Én azt mondom, hogy nincs ilyen szféra. A valóság és az értelem egységesek. A valóság maga is értelemmel bír, és az értelem maga is valóságos. A dolgok belső logikája nem más, mint az értelmünk belső logikája.

Moderátor: Ezek nagyon merész állítások. Hogyan bizonyítja ezt? Nem gondolja, hogy túlságosan elmosódik a határ a valóság és az értelem között?