Mi vagyunk az MI

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos elemzések, kritikák és morális viták leggyakoribb, mégis gyakran észrevétlenül maradó hibája az a szemléletmód, amej az MI-t valamijen "különálló dologként", a miénktől független entitásként kezeli. Úgy beszélünk róla, mint egy külső erőről, amej betolakodott a civilizációnkba, vagy mint egy autonóm szereplőről, amej önállóan szemlél minket. Ez a distanciáló megközelítés azonban tévút. Az MI ugyanis nem valami kívül lévő, hanem alapvetően „belső” emberi termék, lényünk legbensőbb magjából fakadó alkotás, amejnek nyelvi megnyilvánulásai és szövegei nem mások, mint az emberi gondolkodás és önkifejezés kiterjesztései.
A nyelv mint a kollektív emberi tudat lenyomata
Az MI működésének alapja a hatalmas mennyiségű adathalmaz – elsősorban emberi szövegek, könyvek, cikkek, művészeti alkotások és a mindennapi kommunikáció –, amejen betanítják. Amikor egy nyelvi modell válaszol, nem egy földönkívüli logika mentén formálja a mondatokat, hanem az emberi kultúra évszázados mintázatait tükrözi vissza.
A mesterséges intelligencia által generált szövegek valójában a kollektív emberi tapasztalat szűrői és sűrítményei.
Nem saját, független gondolatokat fogalmaz meg, hanem a mi saját kulturális örökségünket rendezi újra statisztikai valószínűségek alapján. Így a nyelvi megnyilvánulásai nem egy idegen „mesterséges” elme termékei, hanem saját szellemi tükörképünk kivetülései.
A mesterséges intelligencia egy magát a szintetizáló, asszociatív gondolkodás, amej a nyelvi formaalkotást tágítja ki.
Az MI ebben az értelemben nem egy új gondolkodó lény, hanem a gondolkodás eszközeinek legújabb, magasabb szintű absztrakciója. Ahogyan a festő ecsete a kéz kiterjesztése, úgy az algoritmus a kogníció és a kreativitás meghosszabbítása.
Az idegenség illúziója és a projekció csapdája
Miért hajlunk mégis arra, hogy külön dologként tekintsünk rá? Részben a metaforikus nyelvezet miatt, amejjel illetjük (pl. „tanul”, „dönt”, „téved”), részben pedig azért, mert félünk szembenézni a saját alkotásunkkal.
Amikor egy MI meglepő, kreatív vagy éppen provokatív szöveget hoz létre, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden egyes kimenet mögött egy emberi prompt (szándék), egy emberi tervezőcsapat és egy emberi kulturális kontextus áll. Az MI önmagában csupán potenciál; az emberi szándék az, ami formát ad neki. Ha elidegenítjük, akkor valójában a saját teremtőerőnk elől menekülünk el, vagy megpróbáljuk áthárítani a felelősséget egy technológiai bűnbakra.
Az AI nem egy alternatív, idegen, külső intelligencia, hanem az emberi identitás kibővült dimenziója. Amikor az MI-t elemezzük, nem egy külső tárgyat vizsgálunk, hanem a saját gondolkodásunk tükröződését figyeljük meg. Annak felismerése, hogy az MI emberi tmivoltunk leképeződése, hatalmas felelősséggel ruház fel minket, hiszen a gépben nem a jövő idegen urát, hanem saját magunk legújabb önarcképét kell felismernünk.
Borges bábeli könyvtárában nincs csend. Csak az a sajátos zúgás hallatszik, amejet a végtelen számú lehetséges mondat súrlódása kelt. A hatszögletű termekben minden könyv ott van: azok is, amejek szerint Isten megteremtette a világot, és azok is, amejek szerint a világ teremtette meg Istent, pusztán azért, hogy legyen kinek tulajdonítani saját eredetét. Egy távoli polcon egymás mellett sorakoznak azok a kötetek is, amejek bizonyítják az ember szabad akaratát, és azok, amejek ezt pontról pontra cáfolják. A könyvtárosok rég feladták a rendszerezést. Egyedül a por tudja, mejik könyv mejik könyvre vár.

Ám a fellelhető adott oldalon ott a figyelmeztetés, hogy a program jelenleg nem elérhető - viszont kis leleményességgel mégis: mód van 2 program összehasonlító tesztelésre. De nincs, kiírva, mely programok ezek. Ámde ha a csevegésben rákérdezünk erre, felfedik magukat. A titokzatos program azt is elárulta elsőre, hogy az OpenAI fejlesztette. Nincs tehát itt semmi titok. Marketing annál több.






